Nem veszi fel a parlamenti mandátumát Orbán Viktor, így 36 év után távozik az Országgyűlésből - jelentette be a leköszönő miniszterelnök szombaton.
Videójában arról beszélt, rá most "nem a Parlamentben, hanem a nemzeti oldal újjászervezésében" van szükség. Hozzátette, a parlamenti frakción gyökeres változásokat hajtanak végre, ez hétfőn alakul meg. Vezetője Gulyás Gergely, leköszönő kancelláriaminiszter lesz.
Orbán azt is bejelentette, a jövő héten a párt választmányi ülést tart, az ősszel esedékes tisztújító kongresszust pedig előrehozták júniusra. Ugyanakkor az elnökség azt javasolja, hogy Orbán maradjon továbbra is a párt elnöke.
Orbán Viktor azon kevés politikusok közé tartozott, aki az első szabad választás, vagyis 1990 óta megszakítás nélkül a parlamenti padsorokban ült. Miniszterelnöknek először 1998-ban választották meg, majd később négy, egymást követő ciklusban (2010-2014; 2014-2018; 2018-2022; 2022-2026) vezette az országot.
Arról a 24.hu már korábban írt, hogy a KDNP három, listáról mandátumot szerzett képviselője, Semjén Zsolt, Latorcai János és Soltész Miklós nem ül be a parlamentbe. A lapnak a 81 éves Latorcai azt mondta, a fiatalítás jelszavával adták át a helyet másoknak, de még nem dőlt el, hogy a Fidesz–KDNP országos listájáról kik kerülhetnek be a képviselőcsoportba.