Tavaly július óta huszonkét alkalommal béreltek egy szuperluxus magángépet Szijjártó Péter számára, ha éppen nem állt rendelkezésre a „honvédségi” kormánygépek egyike – derül ki az Átlátszó friss cikkéből. A külügyminiszter nemcsak távoli, de közeli célpontokra is ezzel az osztrák lajstromjelű luxusjettel repült – írja a 444.hu.
Gulfstream, nem WizzAir
A külgazdasági és külügyminiszter ritkán száll menetrend szerinti járatra. Ha a magyar honvédség luxus repülőgépei épp más elfoglaltság miatt nem állnak rendelkezésre, akkor egy OE-IIS lajstromjelű, Gulfstream G-V típusú magángépet bérelnek ki számára. Ez egy ultra nagy hatótávolságú luxusjet, amelyet például a kuvaiti királyi család is használ. Az Átlátszó szerint az elmúlt egy évben huszonkét alkalommal vették igénybe ezt a gépet.
Nemcsak hosszú amerikai és ázsiai utakon repült vele a miniszter – a gépet egyszer Belgrádba is kiküldték, noha az autóval is elérhető lenne pár óra alatt. A választás oka többnyire az, hogy egy olcsóbb géppel meg kéne állni tankolni, ami 45 perc pluszidőt jelentene – ezt azonban nem vállalja be a magyar diplomácia csúcsvezetője.
Álomfelszereltség, titkos ár
A Gulfstream G-V akár 16 főt is képes szállítani, de csak 6 ember tud kényelmesen fekve aludni rajta. A gép minden szempontból megfelel a szupergazdagok igényeinek: a berendezés exkluzív, az utastér csendes, a fedélzeti kiszolgálás pedig prémium szintű.
Azt viszont nem lehet tudni, hogy mindez mennyibe került az adófizetőknek. A külügyminisztérium egy 2023-as törvénymódosításra hivatkozva nem ad ki adatokat a gépbérlések költségeiről, „biztonsági és szuverenitásvédelmi” okokra hivatkozva. Így azt sem lehet tudni, hogy hányan utaztak a gépen Szijjártó társaságában, és azt sem, hogy az egyes utak mennyibe kerültek az adófizetőknek.
Már a „honvédségi” luxus sem elég?
A magyar kormány évek óta hangoztatja, hogy a külpolitikai aktivitás intenzív, és ennek része a gyors, rugalmas utazás biztosítása a miniszter számára. A közpénzből vett „honvédségi” repülőgépeket is rendszeresen használja a diplomáciai vezetés, Szijjártó azonban ezek hiányában sem száll fel menetrend szerinti járatokra – inkább a legdrágább magánrepülők egyikét választja.
Mindeközben a kormány rendszeresen kampányol a takarékosság, a „hazafias életvitel” és a magyar családok védelme mellett. A Gulfstream G-V fedélzetéről nézve ez azonban valószínűleg egészen másként fest.