Tompos Márton árulásnak nevezte Fekete-Győr lépését

A Momentum frissen lemondott elnökét kérdeztük.

Nem tart attól, hogy a lemondása csak még nehezebb helyzetbe hozza a pártot?

Nem. Úgy gondolom, hogy pont azzal lehet jobb helyzetbe hozni a Momentumot, ha egy motivált, energikus ember veszi át az irányítást.

Milyen konkrét akcióra a legbüszkébb, amelyet a Momentum az Ön elnöksége alatt hajtott végre?

Az árvízi védekezésben nyújtott segítségünkre, a jogsegélyekre és a gyülekezési törvény miatt indult tüntetéssorozatban vállalt szerepünket mondanám elsőként.

Utólag nem tartja árulásnak, hogy Fekete-Győr megkerülte az elnökséget az el nem indulás ötletével, és ideje korán nyilvánosság elé tárta azt?

Nem csak utólag, már akkor is annak tartottam. Sajnálom, hogy valaki ide jut, hogy lájkokért cserébe beáldozza a közösségét.

Mit vár Rózsa Andrástól, amire Önnek már nem volt elég ereje?

Iránymutatást a mostani nehéz politikai közegben. András a párt egyik legtehetségesebb politikusa, ha valaki, ő ki tud jelölni egy olyan utat, ami elhozhatja a Momentum számára a megújulás lehetőségét.

Tompos Márton és Rózsa András, Zugló polgármestere
Facebook/Tompos Márton

Tervez-e szerepet vállalni a ‘26-os kampányban a Tisza oldalán?

A kampányban ott leszek, de mint momentumos. Az antikorrupciós és a külügyi témákat fogom vinni, de hogy hol lehetek a leghasznosabb, azt majd a vezetőség eldönti.

Várható-e valamiféle együttműködés Ön, Hadházy Ákos és Juhász Péter között az állampárt korrupciós ügyeinek bemutatásában?

Ákos nem az az ember, akivel bármiféle együttműködés könnyen megvalósítható lenne. Én kerestem korábban olyan információkkal, amik egy témájához kapcsolódtak, ez sajnos fordítva már nem volt így. Úgyhogy nem számítok ilyenre, mindenki járja a maga útját.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek