Cigányozás és kisebb balhé a győri ETO meccsen

A svéd szurkolótábor sem vizsgázott jelesre.

Nem volt eseménytelen az ETO FC és az AIK Stockholm csütörtöki Konferencialiga-mérkőzése, amelyet a győri csapat 2-0-ra nyert, így 4-3-as összesítéssel jutott tovább.

Az AIK-nak Svédországban nagy szurkolótábora van, és a drukkereik a meccs előtt békésen viselkedtek, de – ahogy arról a Magyar Nemzet is beszámolt – azért egy incidens történt.

A két tábor közel került egymáshoz a belvárosban, csak néhány rendőr választotta el őket egymástól, és a vendégek közül néhányan vérszemet kaptak: némi hangoskodással kísérve az útjukba került fagylaltozó reklámtábláját rádobták a rendőrökre, akik kezelték a helyzetet.

A tegnap esti vesztes meccs végén pedig ismét volt szituáció. Amikor a svéd játékosok mentek lefelé a pályáról, a vendégszurkolók kifütyülték őket, közben rángatták a szektorukat elkerítő kerítést és tárgyakat is dobáltak a pályára.

Eközben a győri tábor a „Cigányok! Cigányok” rigmust zúgta. Mindez megnézhető és meghallgatható a svéd Expressen videóján.

A svédek a játékvezetőt tették felelőssé a kiesésért, mondván, az első félidő hajrájában szabályos gólt vett el tőlük.

A meccs után a svéd klub igyekezték elejét venni a további balhéknak, és egy X-bejegyzésben azt tanácsolták, hogy a szurkolóknak, hogy maradjanak a szállodában, ha pedig kimennek a városba, ne viseljék a csapat mezét.

Talán sikerült is megnyugtatni a kedélyeket, mert nem érkeztek hírek éjszakai atrocitásokról.

A magyar csapat a főtáblára jutásért a Rapid Wiennel találkozik augusztus 21-én és 28-án.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport