Nem kell utálni a telet, meg is lehet szeretni

A hideg próbára teszi, de erősítheti is a szervezetet.

A téli hónapok komoly kihívást jelentenek az emberi szervezet számára, különösen a szív- és érrendszeri vagy más krónikus betegségekkel élőknek – figyelmeztet dr. Varga Péter család-, foglalkozás- és életmódorvos, a Semmelweis Egyetem Szakrendelő Intézetének igazgatója. A hideg levegő hatására a bőr és a végtagok erei összehúzódnak, hogy a test megőrizze a létfontosságú szervek hőmérsékletét. Ez a természetes védekező reakció azonban megemeli a vérnyomást, és fokozza a szív terhelését, ezért a hipertóniásoknak és a szívbetegeknek ilyenkor különösen fontos a rendszeres vérnyomás-ellenőrzés és az orvosi konzultáció – írja a Semmelweis Egyetem oldalán közzétett írásában.

A hideg idő másik veszélye, hogy növeli a légúti fertőzések kockázatát. A lehűlt orrnyálkahártya kedvez a kórokozók megtapadásának, miközben a fűtött helyiségek száraz levegője tovább gyengíti a nyálkahártya védelmét. A szakember ezért azt javasolja, hogy rendszeresen szellőztessünk, mossunk gyakran kezet, és zárt térben, nagy tömegben akár a maszk viselése is indokolt lehet. Emellett különösen az időseknek és a krónikus betegeknek ajánlott az influenza és a pneumococcus elleni védőoltás.

A téli időszakban a D-vitamin pótlásáról sem szabad megfeledkezni. Dr. Varga szerint a magyar étrend általában D-vitamin-hiányos, ezért az őszi-téli hónapokban mindenkinek javasolt legalább napi 2000 nemzetközi egység D-vitamin szedése. Ez a vitamin nemcsak a csontok egészségében játszik kulcsszerepet, hanem az immunrendszer megfelelő működéséhez is elengedhetetlen.

A hidegnek ugyanakkor pozitív hatásai is vannak: serkenti a barna zsírszövet működését, ami fokozza a hőtermelést és javítja az anyagcserét. A kontrollált, rövid ideig tartó hideghatás – például hideg zuhany vagy téli séta – edzi az érrendszert, javíthatja az inzulinérzékenységet, sőt gyulladáscsökkentő hatás is érvényesülhet. A mozgás a szabadban ráadásul frissíti a szellemet és erősíti az immunrendszert is.

A megfelelő alvás szintén alapvető a szervezet regenerálódásához. A rövidülő nappalokkal kissé megnő az alvásigény, amit érdemes kihasználni. Az életmódorvos szerint a pihentető alváshoz az ideális hálószobai hőmérséklet 17–19 °C között van. A hideg levegő nemcsak a jobb alvást segíti, hanem hozzájárulhat a jó hangulathoz is: a hideg aktiválja a szimpatikus idegrendszert, fokozza a noradrenalin- és endorfintermelést, ami növeli az éberséget, a motivációt és a közérzetet.

A téli levertség, az úgynevezett szezonális hangulatzavar (SAD) ellen pedig segíthet a fényterápia: a reggeli erős fény fokozza a szerotonin- és dopaminaktivitást, ezáltal javítja a hangulatot. Dr. Varga Péter szerint a hideg tehát nemcsak ellenségünk lehet – megfelelő életmóddal, mozgással, D-vitaminnal és tudatos odafigyeléssel éppen a szervezet megerősítésének időszaka is lehet.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Életmód