Madárszobrot avattak a héten a magyar nagykövetségen Ankarában. A 650 kilogramm bronzból és travertínóból készült művet Böjte Horváth István szobrász alkotta meg, a magyar külügyminisztérium támogatásával. A szobor a világot jelképező gömbön áll, onnan tekint az Atatürk sugárút járókelőire - írja a 444.hu.
A madár a magyar hagyományok szerint turul, a török beszámolók szerint azonban tugrulmadár, a türk népek közös mitikus szimbóluma. Tilki Attila, a megnyitón beszédet mondó fideszes képviselő és akszakál, az avatás során kiemelte a turul jelentőségét a magyar történelemben, míg Mátis Viktor nagykövet a magyar–türk kapcsolatok összefüggéseit hangsúlyozta.
Böjte Horváth diplomatikusan úgy fogalmazott, hogy a szobor a két ország közös történelmét és barátságát jeleníti meg. Az utóbbi években a magyar–türk kapcsolatok erősödtek: Magyarország 2018 óta megfigyelő a Türk Államok Szervezetében, és 2022-ben bejelentették az ankarai nagykövetség új, 3000 négyzetméteres épületének építését is.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!