„Japán katonai fenyegetést jelent Kínára nézve, ami teljességgel elfogadhatatlan” - nyilatkozta a Reuters hírügynökségnek Kína külügyminisztere, Vang Ji. A nyilatkozatot azt követően tette, hogy Japán azzal vádolta Kínát, hogy a szuperhatalom úgynevezett tűzvezető radart irányított japán vadászgépekre.
Egyre fokozódik a feszültség Kína és Japán között. A konfliktust Takaicsi Szanae japán miniszterelnök nyilatkozata élesítette ki, aki megválasztását követően arról beszélt, hogy Japán megvédheti Tajvant egy esetleges kínai támadás esetén. A nyilatkozatot fájó kínai szankciók követték, most pedig egy vitatott hovatartozású szigetnél történhetett durva katonai incidens. Bár Kína nem fogalmaz egyértelműen a radar használatáról, azt ők is elismerik, hogy japán vadászgépek zavartak meg egy hadgyakorlatot.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!