Átszervezi a határvédelmet Ausztria, miközben a magyar oldalon pusztulnak az egykori átkelők

A statikust a rugalmas váltja, de a katonák maradnak, de így is rengeteg magyar ingázót érint majd a döntés.

Ausztria átalakítja határvédelmi rendszerét: a katonai támogatást meghosszabbítják, de kevesebb katona vesz részt benne, a hangsúly pedig a statikus ellenőrzésekről a rugalmasabb, határ menti térséget lefedő felügyeletre kerül át. A Csehországgal, Szlovákiával, Magyarországgal és Szlovéniával közös határokon az ellenőrzések júniusig maradnak, a megfigyelést drónokkal és hőkamerákkal is erősítik.

A változás különösen sok magyart érinthet: az idei év elején közel 130 ezer magyar dolgozott Ausztriában - erről itt írtunk Ezért dolgozik fél Vas megye Ausztriában 2025. July 21. 18:48 részletesebben -, jelentős részük napi vagy heti ingázóként. Nyugat-Dunántúlról tízezrek járnak át rendszeresen, miközben a magyar oldalon a schengeni belső határok miatt évek óta nincs állandó ellenőrzés – írja az index.hu.

Régi kőszegi határátkelő épülete
Mészáros D. Zsolt

Ez éles kontrasztban áll azzal, ami a nyugati határátkelők magyarországi épületeivel történik. A rábafüzesi, bucsui és kőszegi régi átkelők többsége üresen áll, állapotuk folyamatosan romlik, sorsuk pedig évek óta rendezetlen. Bár több kormányhatározat is született a schengeni belső határokon feleslegessé vált épületek bontásáról vagy hasznosításáról, ezek végrehajtása rendre csúszik, ahogy erről tavalyi cikkünkben írtunk Negyven éve még rácsos sorompó zárta le az utat, most már csak pusztulnak a nyugati határátkelők 2024. May 22. 10:47 .

Miközben Ausztria a határ menti ellenőrzést modern technikával és mozgékonyabb jelenléttel szervezi újra, a magyar oldalon sok helyen még mindig a múlt maradványai állnak: egykor napi több tízezer ember által használt határátkelők, amelyek ma már csak csendben pusztulnak a határ mentén.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet