Nem Ukrajna támadta Putyin egyik rezidenciáját – legalábbis a CIA szerinte

Trumpnak hétfőn még mást mondott az orosz elnök.

Az amerikai hírszerzés megállapításai szerint Ukrajna nem vett célba sem Vlagyimir Putyint, sem az orosz elnök egyik rezidenciáját a héten történt támadás során – írja a The New York Times az ügyet ismerő forrásokra hivatkozva. Ez ellentmond annak az állításnak, amelyet Putyin hétfőn Donald Trumpnak tett telefonos beszélgetésük során – írja a Telex.

A lap értesülései szerint a CIA igazgatója, John Ratcliffe tájékoztatta Trumpot a hírszerzés következtetéseiről, bár a CIA hivatalosan nem kommentálta az ügyet. Az orosz fél korábban azt állította, hogy Ukrajna dróntámadást hajtott végre Putyin novgorodi régióban található rezidenciája ellen, ám erre eddig nem mutattak be egyértelmű bizonyítékot.

Trump nyilvánosan nem erősítette meg a hírszerzési értesülést, ugyanakkor szerdán megosztott egy, a New York Postban megjelent véleménycikket, amely Putyint tette felelőssé az ukrajnai béketárgyalások akadályozásáért, és kétségbe vonta az állítólagos támadás hitelességét. Hétfőn Trump még arról beszélt, hogy „nagyon dühös” volt a feltételezett incidens miatt, később azonban elismerte: nem kapott független megerősítést, és az sem kizárt, hogy az esemény meg sem történt.

A Kreml az állítólagos támadásra hivatkozva keményebb tárgyalási álláspontot helyezett kilátásba Ukrajnával szemben. Kijev határozottan tagadta a vádakat. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a közösségi médiában kitalációnak nevezte az állítást, amely szerinte arra szolgál, hogy igazolja az Ukrajna elleni további orosz támadásokat.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek