Új, megbízott kapitánya van a Siófoki Rendőrkapitányságnak

Bene Zsolt rendőr ezredes rendelkezési állományba vonult, ahonnan nyugdíjba megy.

A múlt év végén, szolgálati nyugdíja előtti rendelkezési állományba vonult Bene Zsolt rendőr ezredes, a Siófoki Rendőrkapitányság korábbi vezetője, akinek több évtizedes helyi szolgálatát 2025-ben „Siófokért Érem” városi kitüntetéssel ismerték el – írja a Facebookon Lengyel Róbert, Siófok polgármestere.

Kedden pedig be is iktatták a kapitányság új, egyelőre megbízott vezetőjét: Beke Mária rendőr alezredest. Az új kapitány 2001 óta dolgozik a rendőrségnél, pályafutása során objektumőrként, járőrként, körzeti megbízottként, majd nyomozóként is szolgált. 2017-től a Csurgói Rendőrőrs parancsnoka volt, ezt követően marcali rendőrkapitányként látta el feladatait, ahonnan áthelyezéssel érkezett Siófokra.

Beke Mária Csopakon végzett rendőrtiszthelyettesként, majd levelező tagozaton diplomázott az egykori Rendőrtiszti Főiskolán. Rendészeti szakvizsgával rendelkezik, elvégezte a rendészeti vezetői és mestervezetői képzéseket, angol nyelvből középfokú nyelvvizsgát tett.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek