Három éve súlyos munkahelyi baleset érte a gödi Samsung-gyárban villanyszerelőként dolgozó Magyari Attilát: a férfit 6900 voltos áramütés érte munka közben. Az ügyben vádat emeltek egy dél-koreai művezető ellen, ám a vádlott időközben elhagyhatta Magyarországot, ezért az eljárás felfüggesztése is szóba kerülhet – számolt be róla az RTL Híradó.
A baleset 2022 októberében történt, amikor az akkor 30 éves férfi erősáramú szekrényeken dolgozott. Egy kábelbe nagyfeszültségű áram került, robbanás történt, Magyari Attila pedig súlyos égési sérüléseket szenvedett. Mentőhelikopterrel szállították kórházba, ahol megmentették az életét.
A férfi egy évig volt táppénzen, majd elbocsátották a munkahelyéről. Elmondása szerint a cég részéről semmilyen megkeresést vagy segítséget nem kapott. „Meg sem kérdezték, hogy túléltem-e, nem-e lettem nyomorék, vagy hogy tudnának-e segíteni” – nyilatkozta az RTL-nek.
Magyari Attila a kórházból való távozása után feljelentést tett, ám ügyvédje szerint a nyomozás lassan haladt, többször fel is függesztették. Végül két év elteltével emeltek vádat egy dél-koreai állampolgárságú művezető ellen, az előkészítő ülés azonban elmaradt, mert a vádlott nem jelent meg a bíróságon.
A január 1-jén hatályba lépett jogszabály-módosítás alapján ilyen esetben a büntetőeljárás akár fel is függeszthető. Karakas Attila ügyvéd szerint a vádlott távollétében nem lehet lefolytatni a tárgyalást, így kártérítési igényt sem tudnak előterjeszteni. Ha a művezető nem kerül elő, az ügy öt év után elévülhet.
Az ügyben áprilisra újabb előkészítő ülést tűztek ki, a vádlott ellen elfogatóparancsot adtak ki.