Minden, amit tudni akartál a szombathelyi Hunyadi út felújításáról, de nem merted megkérdezni

Mi megtettük, az önkormányzat pedig válaszolt.

A komolyabb téli fagyok elvonultával Szombathely kátyúi rekord gyorsasággal kezdtek el szaporodni Lassan egy terepralit könnyebb lenne megszervezni Szombathelyen, mint autóval közlekedni February 01. 18:32 – pedig a helyzet korábban sem volt igazán jó. Nemrég írtunk arról is, hogy milyen útfelújításokra nyert már el a város pénzeket 8,5 milliárd forintot nyert el Szombathely a közterületek fejlesztésére February 12. 15:29 a TOP Plusz program keretében. Ezek közé tartozik a Hunyadi János út is, ezért erről részletesebb tájékoztatást is kértünk az önkormányzattól.

A válaszukból az viszont hamar kiderül, hogy a Hunyadi János út felújítása csak lassan halad, de legalább a tervek már megvannak. A projektzárás céldátuma azonban változatlanul 2028 év vége.

Hunyady út kátyúk és egyéb úthibák
Jelenlegi állapotok a Hunyadi úton
Mészáros D. Zsolt

A Hunyadi út Vásárcsarnok és Károlyi Antal utca közötti szakaszának felújítása az első ütemében jelenleg a tervezési és építési műszaki ellenőri közbeszerzések előkészítése folyik. A támogatási szerződés 2025. július 15-én lépett hatályba, az eddigi munka a műszaki előkészítésre és a piackutatásra korlátozódott, a fizikai kivitelezés azonban még nem kezdődött el.

A második ütem, a Károlyi Antal és Szent Gellért utcák közötti 796 méteres szakasz szintén 2028. december 31-ig készülhet el. Az önkormányzat szerint a teljes Hunyadi út felújítására már aláírásra kerültek a támogatási szerződések, így további ütemekre nincs szükség, és a határidő betartását is reális célnak tartják.

Hunyady út kátyúk és egyéb úthibák
A képre kattintva galéria nyílik
Mészáros D. Zsolt

A városvezetés jelezte, hogy a projekt előkészítése során lakossági és szakmai egyeztetések is lesznek, így a helyiek időben tájékoztatást kaphatnak az ütemezésről és a részletekről, így mindenki időben értesülhet majd a lezárásokról és a hangosabb, illetve időigényesebb munkafázisokról is.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet