Rápli Róbert is részt vett a Tisza Párt évértékelő eseményén. A párt Vas megye 01. számú választókerületének országgyűlési képviselőjelöltje Facebook-bejegyzésében kiemelte, hogy a felkészülés időszaka lezárult, és a párt készen áll a közelgő választásokra.
„A képviseletre vállalkozó közösségünk összeállt, jelöltjeink személye garancia a tisztességes és alázatos munkára” – írta Rápli. Hozzátette, hogy a párt szakmai programja világos, kiszámítható jövőképet kínál hazánknak, valamint Szombathelynek és a környező településeknek is.
Rápli szerint a választás történelmi lehetőség: „Ma egy korszakhatárhoz, a változás kapujához érkeztünk. Ezt a kaput a közös akarat nyitotta meg, de a küszöböt már nekünk kell átlépnünk.” A politikus az április 12-i szavazásra hívta fel a választókat, hangsúlyozva a higgadtság és a határozottság fontosságát.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!