Buszok a Savaria téren – Orbán Viktor országjárásának szombathelyi állomási is elmémesült

Ezek sem a BLAGUS helyijáratai.

Április 2-án Szombathelyre érkezett Orbán Viktor országjárása: a Savaria téren tartott beszédet mini békemenet vezette fel, miközben az ellentüntetők is szép számban megjelentek, és nem fogták vissza magukat – a füttykoncert többször is felülírta a szónokok mondatait.

A történet itt nem ért véget: a Digitális Polgári Kör egyik mémoldala (Alsóbögyörősvalag60puszta) rá is repült az eseményre. Egy jól ismert kritikát vettek elő, miszerint a miniszterelnök beszédeire gyakran szervezetten érkezik a közönség – és ezt most képi formába öntötték.

A mém szerint a Savaria tér hirtelen buszparkolóvá változott, természetesen csak digitálisan. A végeredmény egyszerre ismerős és szürreális: egy politikai rendezvény, ahol a háttérben már nem a tömeg, hanem a parkoló játssza a főszerepet.


Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Humor