Orbán nem megy a Fradiba

A Független Kisgazdapárt parlamenti frakciója támogatja az adótörvények elfogadását, mondta Torgyán József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter pénteken újságírók előtt, miután négyszemközti megbeszélést folytatott Orbán Viktor kormányfővel. Torgyán József jelezte, hogy a miniszterelnökkel ismét áttekintették a költségvetés kérdéseit. Hangsúlyozta, a büdzsé ügyében teljes az egyetértés közte és Orbán Viktor között. A posztjáról távozó Wachsler Tamás honvédelmi közigazgatási államtitkár utódlásáról a kisgazda politikus azt mondta: az érintett szakminiszterrel és a miniszterelnökkel közösen döntenek majd a kérdésben. - Soha nem tettem olyan nyilatkozatot, hogy folytattam volna lehetséges esélyesekkel megbeszélést, hiszen nem tudom, hogy ki az esélyes - reagált a jelöltekkel kapcsolatos hírekre Torgyán József. A kisgazda pártelnök a Ferencvárosi Torna Clubról szólva megjegyezte: felajánlottam Orbán Viktornak, hogy jöjjön a Fradiba focizni, de visszautasította, mert a Felcsút nem adta ki.
Orbán nem megy a Fradiba A Független Kisgazdapárt parlamenti frakciója támogatja az adótörvények elfogadását, mondta Torgyán József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter pénteken újságírók előtt, miután négyszemközti megbeszélést folytatott Orbán Viktor kormányfővel. Torgyán József jelezte, hogy a miniszterelnökkel ismét áttekintették a költségvetés kérdéseit. Hangsúlyozta, a büdzsé ügyében teljes az egyetértés közte és Orbán Viktor között. A posztjáról távozó Wachsler Tamás honvédelmi közigazgatási államtitkár utódlásáról a kisgazda politikus azt mondta: az érintett szakminiszterrel és a miniszterelnökkel közösen döntenek majd a kérdésben. - Soha nem tettem olyan nyilatkozatot, hogy folytattam volna lehetséges esélyesekkel megbeszélést, hiszen nem tudom, hogy ki az esélyes - reagált a jelöltekkel kapcsolatos hírekre Torgyán József. A kisgazda pártelnök a Ferencvárosi Torna Clubról szólva megjegyezte: felajánlottam Orbán Viktornak, hogy jöjjön a Fradiba focizni, de visszautasította, mert a Felcsút nem adta ki.
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek