Vádat emeltek Győrben három ember ellen emberkereskedelem miatt, kettőt közülük prostitúció elősegítésével is vádolnak - írja közleményében a Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség.
A két nőt az egyik férfi vádlott azzal csalta Győrbe 2018 tavaszán az ország keleti részéből, hogy háztartást kellene vezetniük, de aztán fejenként 200 ezer forintért "eladta" őket egy nőnek. A vevő abból élt, hogy két győri lakásának szobáit napi tízezer forintért kiadta prostitúció céljára.
A kiszolgáltatott helyzetben lévő, korábban intézetben nevelkedő sértettekkel, akik közül az egyik akkor még kiskorú volt, másnap közölték, hogy le kell dolgozniuk az árukat. A nő és az élettársa megfenyegette a lányokat, hogy ha nem teljesítik a követelésüket, Budapestre viszik őket, ahol még keményebb körülmények közé kerülnek majd.
A lányokról a nő fotókat készített, amelyeket az élettársa hirdetési oldalakon jelentetett meg. A vádlottak a prostitúcióból származó pénzt elvették a lányoktól, és bezárva tartották őket a lakásban. A sértettek mindenüket hátrahagyva tudtak elmenekülni, miután egy oda érkező prostituált az ajtóban felejtette a kulcsot.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!