A Shakuecho a shakuachi nevű japán fuvola sample hangjának fantázianeve. A ShakuEcho együttest 2006-ban alapította Botos Éva és Horgas Ádám. Egy évvel később Egy Világ címmel megjelent első lemezük. Sas Tamás 9 és fél randi című filmjének egyik betétdalául a zenekar Játék című szerzeményét választotta, az M1-en futó Presszó című sorozat főcím- és betétdalait is a ShakuEcho készítette.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!