Kovács Juditnak hivnak, szeretnék jelentkezni a versenyre. 22 éves vagyok, még tanulok felnőttképzésen érettségire járok, 2 éve szereztem meg első szakmám. Szabadidőmben olvasok, internetezek, barátaimmal vagyok. Több mint 4,5 éve vagyok együtt a barátommal, akivel nagyon boldog vagyok. Tavaly indultam a Veszprém megyei Napló Szépe versenyen, ahol bejutottam a döntőbe, így Veszprém megye legszebb 10 lánya között voltam, amire nagyon büszke vagyok.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!