Dömölki Katának hívnak. Sárváron élek , idén érettségiztem a Tinódi Gimnáziumban.
Szabadidőm nagy részét a filmek, zene és az internet világa teszi ki. Emellett még érdekel a keleti kultúra, a történelem, a biológia, az irodalom, a tudomány és a technika világa. Imádok táncolni, szeretek sütni főzni.
Talpraesett , nyitott és eléggé nagyszájú vagyok állítólag, a barátaimért mindent megteszek, akár tűzön-vízen keresztül is.
Budapesten kezdtem modellkedni, ahol azt hiszem, a legjobbaktól leshettem el az alapokat.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!