Tegnap este – vagy inkább délután, ha a csalóka 6 órás kezdésre gondolunk – szombathelyi rocker lelkek egyesültek és emelkedtek a fekete égbe az oladi ÁMK-ban (manapság SIC-ben). Első ránézésre nem is koncert volt, inkább szektagyűlés. A fiúk zenekaros csuklyás fekete pulcsiban és terepszínű vagy fekete bő nadrágban, a lányok csipkés mélyen dekoltált pólóban, fényes fekete ingben, nagy kígyós-keresztes-csillagos nyakláncban, fekete körmökkel és szemekkel érkeztek, és persze mindenkin kötelezően acélbetétes bakancs, hozzá méteres haj volt. Vagy egyetlen kívülálló sem merészkedett be, vagy aki nem így jött, azt sörbe fojtották és bezárták egy WC fülkébe.
A több órás bemelegítést a Soulwave kezdte, akikről fogalmam sincs, hogyan kerültek a repertoárba. Bár személy szerint imádom őket, de a többiek arcán nem láttam a megértést, amikor az ide talán túlontúl érzelmes és kifinomult számaikat pengetni kezdték. A Reactor és az Insane jobban elnyerte a közönség tetszését. Ahogy a Depresszió színpadra lépése közeledett, a mű-égkékre festett plafon alatt a felhőkben úgy gyülekezett az izgalom.
Kis Tankcsapdás allűrrel, Halász Ferenc hosszú haját szélgép fújta hátra. Mindenkit biztosított róla, hogy imádja Szombathelyt, és hogy az este nagyon rock n’ roll-os lesz. A színpad előtti embertömeg egy nagy masszányi extázissá olvadt össze, mindenki félig öntudatlanul tekergett, ugrált, ordított és lökdösődött fáradhatatlanul.
Ha a ruhatáros nők nem lettek volna olyan bunkók – és nem kötöttek volna bele mindenkibe, aki szerintük túl lassan vette le vagy fel a kabátját, meg aztán túl sok pulcsit akart beadni, vagy túl nagy volt a táskája, és amúgy rossz papírt rakott el – akkor most azt mondhatanám: na ilyen egy tökéletes rock-koncert.
