Eltűnik a szuperkátyú a Perint hídról?

Ha tényleg úgy lesz, ahogy a Közút megígérte, akkor belátható időn belül tükörsíma aszfaltréteg lesz a hídon, ami – legalábbis ezen a pár tíz méteres szakaszon – elvileg 10 évig is bírja majd a rajta áthajtó kamionok súlyát.

Szombathely határában a 86-os út Szombathelyt elkerülő szakaszán lévő Perint híd kátyújának életéről már korábban is beszámoltunk. Most utánanéztünk, hogy mi történt vele az elmúlt nagyjából egy hónapban. Egy biztos, cikkünk megjelenése után megmozdultak a gépek, és a „látszatmunka” Balkáni állapotok a szombathelyi elkerülőn 2010. February 19. 09:40 helyett végre érdemi változásnak a kezdeteit is megfigyelhettük.

Autó kerülgeti a kátyúkat a hídon
Ilyen volt
Tánczos Mihály

Ha tényleg úgy lesz, ahogy Pécsi Norbert Sándor, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. kommunikációs menedzsere elmondta, akkor hamarosan új kráter után kell nézniük – amiből bőven akad még a környéken -, ugyanis az ígéretek szerint belátható időn belül egy tükörsíma aszfaltréteg fedi a majd hídat, amely 10 évig is bírja majd a rajta áthajtó kamionok és személyautók súlyát.

El kell terelni majd a forgalmat

A menedzsernek e-mailben tettük fel kérdéseinket, válaszában többek között megfogalmazta, hogy a híd burkolatát naponta ellenőrzik. A kátyús szakaszt teljes vastagságban és szélességben eltávolították, a marást folytatják is, ha szükséges, ezt azonban csak hétvégén, a kisebb forgalomnál lehet elvégezni.

Óriáskátyú a 86-os Szombathelyt elkerülő szakaszán
Ilyen most
Horváth Balázs

Hozzátette, igazén eredményes és hatékony munkát csak március közepe után tudnak végezni, amikor elindulnak a meleg aszfaltot gyártó üzemek. Jelenleg ennek előkészítése folyik, és azt is kutatják, honnan lehet mindehhez pénzt előkeríteni.

A tényleges felújításkor a kamionforgalmat Kám felé kell majd elterelni, a hidat ugyanis le kell zárni a forgalom elől. Mindez várhatóan egy hétig tart majd, előtte időben értesítik majd a lakosságot.

Tíz jó évet ígérnek

És, hogy mit jelent a komplett felújítás? Lemarják a teljes útburkolatot, kicserélik a szigetelést. Aztán háromrétegű aszfaltot terítenek le, amely megfelel a műszaki előírásoknak. Az így elkészített burkolat várható élettartama tíz év lesz.

Pécsi kérdésünkre elmondta, eddig nem jelentkezett olyan autós, aki kártérítést kért volna a kátyú okozta kára miatt, a menedzser szerint ennek oka valószínűleg, hogy a sebességkorlátozások betartásával elkerülhető a komolyabb baj.

Óriáskátyú a 86-os Szombathelyt elkerülő szakaszán
Óriáskátyú a 86-os Szombathelyt elkerülő szakaszán
Horváth Balázs

Hozzátette, Vas megyében nincs olyan híd, amelynek hasonló burkolathibái lennének, pedig a most véget érő tél jóval csapadékosabb és hidegebb volt a megszokottaknál, és nagyok voltak a hőmérsékleti ingadozások is, amelyek rendesen megviselték a 30 ezer km-es megyei úthálózatot.

A kátyúzást rövidesen elkezdik, jelenleg azonban még a hideg aszfalttal tudnak csak dolgozni, amit március második felében tudnak kiváltani a tartósabb meleg aszfaltos technológiával. Természetesen először a balesetveszélyes úthibákat javítják, és elsőbbséget élveznek a főútvonalak és a forgalmasabb utak is.

Mi annyit teszünk mindehhez hozzá, hogy szaván fogjuk a Magyar Közút kommunikációs menedzserét, és figyeljük, mikor is kezdik el a megígért komplex felújítást. És persze azt is, hogy meddig tart a szuperkátyú jelenlegi állapota.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Kapcsolódó cikkeink

Balkáni állapotok a szombathelyi elkerülőn

Gigászi kátyúk, tengelytörő szintkülönbség – röviden ilyen most a Perint híd az elkerülőn. Megkerestük a Magyar Közutat és láttuk, mit jelent a gyorsjavítás. Az utóbbit talán nem kellett volna.

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet