Balkáni állapotok a szombathelyi elkerülőn – Alibi munka tavaszig?

Gigászi kátyúk, tengelytörő szintkülönbség – röviden ilyen most a Perint híd az elkerülőn. Megkerestük a Magyar Közutat és láttuk, mit jelent a gyorsjavítás. Az utóbbit talán nem kellett volna.

Olvasónk jelezte a Sokkoló rovat egyik cikkénél, hogy talán érdemes lenne foglalkoznunk a 86-os Szombathelyt elkerülő szakaszának Perint hídjával. Bár beírását először kissé túlzónak éreztük, de a látottak, tapasztaltak alapján így utólag is megkövetjük.

Autó kerülgeti a kátyúkat a hídon
Autó kerülgeti a kátyúkat a hídon
Tánczos Mihály

A bejegyzést követő napon ugyanis kamerával, fényképezőgéppel látogattunk el a hídra, amire a 86-os út forgalma zúdul, napi több száz kamionnal és több ezer autóval. A hídon 30 kilométeres sebességkorlátozás van érvényben, de a látott járművek többsége még ennél is lassabban mer ráhajtani a kátyúmezőre. A járdán állva folyamatosan remegett a híd a lábunk alatt, amikor egy-egy nagy tömegű jármű zöttyent bele a mélyedésekbe. Csináltunk néhány felvételt, majd megkerestük a Magyar Közút központját. Rövid idő alatt sikerült tisztázni, hogy a híd hozzájuk tartozik, majd kérésre írásban tettük fel kérdéseinket.

A 86-os út szombathelyt elkerülő szakasza, a Perint hídnál
A 86-os út szombathelyt elkerülő szakasza, a Perint hídnál
Tánczos Mihály

Négy órával ezután a nyugat.hu egyik munkatársa jelezte, hogy munkagépek vonultak fel a hídra és rendőrök irányítják a forgalmat. Fura véletlen. Korábban egy hetekig kerülgetett kátyút fotóztunk le, ami megjelent a Blikkben is „szuperkátyú” címmel és másnap reggelre már gyönyörűen betömték a munkások, de így jártunk korábban ugyanennél a hídnál is, amikor szintén egy nagy gödröt fotóztunk országos lap számára. Aki esetleg ennek hatására kirándult volna lyuknézőbe az már csak egy foltot talált volna a sima aszfalton. De mi szeretjük az ilyen véletleneket.

Forgalomelterelés a hídon végzett munka miatt az Intersparnál
Forgalomelterelés a hídon végzett munka miatt az Intersparnál
Tánczos Mihály

A délutáni órákban félpályás lezárásra került sor a hídon. A munkások egy markolót és egy úthengert, valamint sok lapátot vonultattak fel a kátyú elleni küzdelemben. Tömőanyagot azonban nem láttunk, de mint kiderült az anyagmegmaradás törvénye miatt. Amit ugyanis kinyomtak a kamionok, az nem veszett el, ott volt az az út szélén. Ezt kaparták fel a munkások markoló segítségével, majd ez lett beledolgozva újra a kátyúkba úthengerrel.

Videó: előtte és utána, sok különbség nélkül

Kitart ez két hétig?

- tettük fel félve a kérdést a munkásoknak, ők azonban nem akartak válaszolni a kérdésünkre, egy szánakozó pillantásból viszont úgy ítéltük meg, hogy talán túl hosszú időszakra tippeltünk. Egy autóból egy férfi kiabált ki, arra volt kíváncsi, az utat fotózzuk-e? Igenlő válaszunk után továbbhajtott, majd nemsokára visszasétált. Mint kiderült, korábban ő is a Magyar Közútnál dolgozott. Neki is feltettük hát az egyszerű kérdést, durván lecsökkentett időintervallummal: Kitart ez reggelig?

Ne hülyéskedj már, estig sem fog kitartani. Havasan rakják vissza, ez csak alibimunka, hogy lássák az autósok, történik valami. Értelme nulla, azonnal ráengedik a forgalmat, két óra múlva már nem mondod meg, hogy itt történt bármilyen útjavítás. Ezt a hidat legalább két napra le kellene zárni, akkor lehet majd kezdeni vele valamit, de mivel ez a 86-os, így biztos, hogy nem lesz lezárva, legfeljebb félpályán. A forgalmat nem terelhetik rá teljes egészében az Interspar melletti útra és hídra, az nem erre lett tervezve

– mondta névtelenséget kérő informátorunk, aki szerint itt csak a melegaszfalt segíthet, miután visszabontják a burkolatot legalább harminc centire, a vasbetonig. Ez viszont nem néhány órás munka lesz és a forgalmat sem lehet legalább egy napig ráereszteni.

A 86-os út szombathelyt elkerülő szakasza, a Perint hídnál
A 86-os út szombathelyt elkerülő szakasza, a Perint hídnál
Tánczos Mihály

Az autósok ráadásul a melóst szidják, akit az út mellett látnak dolgozni, pedig ő semmiről nem tehet. Neki azt kell csinálni, amit kiadnak utasításba. Heti 72 órát dolgoznak, nincs szombat és vasárnap. Ezután jár két pihenőnap. Mindezt havi 70-80 ezer forintért. A járműpark szegényes, öt autóból jó ha három üzemkész, a 25 éves kocsikról nem is beszélve. A sajtóban jól hangzik, hogy új munkaruhákat kapnak a munkások, de hol látod ezeket? Nincs pénz semmire és ebben a mostani, valamint az előző kormányok is ugyanolyan sárosak, színtől függetlenül. Persze lehet szidni a kamionokat is, de ez is vicces azok szájából, akik bemennek a kedvenc bevásárlóközpontjukba és veszik a déligyümölcsöt, a kínai hifitornyot, meg az olasz tésztát. Ezek nem az égből pottyannak a hipermarketek udvarára. De mondok egy csúnya dolgot is. Ha van kátyú azt be kell tömni. Ahhoz ember kell, azaz munkahely. Ha kevés is a fizetés, de van munka. És mindenki gondoljon azt, amit akar.

Munka közben is halad a forgalom
Munka közben is halad a forgalom
Tánczos Mihály

Közben a munkások befejezték az útjavítást és levonultak a hídról. A markoló kerekének nyoma belenyomódott a frissen „megcsinált” burkolatba. Megindultak a kamionok is. Tíz perc múlva már hullámzott a „hidegaszfalt”, húsz perc múlva pedig egy személyautó alvázának sivítása jelezte, hogy az egyik bucka elérte a kocsi alját. Egy órával később minden olyan volt, mint az útjavítás előtt.

A fényképezőgépet látva sokan nyilvánítottak véleményt a lehúzott ablakon át, vagy éppen az ablak mögött. A külföldi kamionosok rendszerint az út felé mutatva fejcsóválva nevettek, de a magyaroktól sem hallottunk káromkodást. Volt, aki felfelé mutató hüvelykujjal tréfásan megjegyezte, hogy jó az út, egy suzukis pedig a Bamako rally feleslegességéről értekezett, hiszen a 86-os úton is megoldható a kalandtúra. Egy osztrák sofőr felénk intézett megjegyzése is elgondolkodtató:

Megcsinálni kell, nem lefotózni!

Naponta több száz kamion hajt át a hídon
Naponta több száz kamion hajt át a hídon
Tánczos Mihály

De lássuk, mit mond a Magyar Közút? Kérdések és válaszok.

Aki válaszol: Pécsi Norbert Sándor, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. kommunikációs menedzsere.

Az elmúlt egy évben hány alkalommal került sor javításra az adott szakaszon? Mikor volt a legutolsó javítás?

Tavaly ősz óta vannak problémáink a híd burkolatának körforgalom felőli végén. Ezen a ponton fékez le a 86-os főúton átmenő összes kamion és az ott lévő rugalmas aszfaltdilatáció az utóbbi időben sajnálatos módon nem bírta a terhelést, így a „kinyomódások” után ezen a helyen folyamatosan keletkeztek kátyúk, melyek megszüntetését illetékes üzemmérnökségünk havi rendszerességgel végzi. A kérdéses szakasz mintegy 30 méter, itt jelentkezett a jelenlegi, Ön által is jelzett probléma. A tél kezdetekor (november elején) nagyobb felületen kikátyúztuk a szakaszt, ami a múlt heti nagy havazásig ki is tartott. Ezután került sor az utolsó beavatkozásra: a fagy és a hólé bejutása miatt megemelkedett, mozaikosra tört burkolatot el kellett távolítani. A téli időszakban az egyetlen jelenleg rendelkezésre álló finn aszfalt nevű téli kátyúzó keverékkel javítottuk ki a burkolatot. A javítási munkát azonban csak éjjel lehet végezni, amikor kisebb a forgalom, illetve vasárnap a kamionstop ideje alatt.  

Tömörítés, simítás
Tömörítés, simítás
Tánczos Mihály

Mi okozza azt, hogy a megjavított szakasz az állítások szerint egyetlen hét alatt tönkremegy?

 

Az elsődleges ok az időjárás: az idei tél rendkívül hideg és csapadékos volt eddig, továbbá a hídon jelentős a közúti forgalom, valamint az, hogy a téli időszakban nincs a szükséges teherbírás és terhelhetőség viselésére alkalmas hengerelt aszfalt beszerzési forrás az országban, illetve az Európai Unióban sem, mivel ilyenkor az aszfaltkeverő üzemek zárva vannak. A meleg aszfalt szállítási távolság nem lehet nagyobb 100-150 kilométernél, mert akkor kihűl a keverék és így az már nem építhető be.  

Mikor várható a legközelebbi javítás a hídon, illetve mikor közlekedhetnek a járművezetők normális minõségű úton ezen a szakaszon?

 

A megfelelő teherbírásra és minőségre képes aszfaltanyagot március közepén tudjuk beszerezni, mivel majd ekkor nyitnak ki újra a meleg aszfalt keverő üzemek. Ekkor szakembereink és gépparkunk bevonásával tesszük rendbe a híd burkolatát, melegen hengerelt aszfalt felhasználásával, valamint a szigetelést is kijavítjuk. Korábbi időpontban sajnos nem lesz szállítási távolságon belüli beindított keverőtelep. Ugyanakkor a hídburkolat tervezett felújítása is erre az időszakra volt ütemezve, mint amikor a körforgalom csatlakozó szakasza is, a közben fellépett burkolatszéteséstől függetlenül, a körforgalom burkolatának rendbetételével együtt. A munkálatokat követően a burkolat megfelelő terhelésviselésre lesz alkalmas, a végleges záróréteg a körforgalom burkolatával együtt készül majd el, hogy a burkolat érdessége és a minőség is egyforma legyen.  

Maga a híd milyen állapotban van? Szorul-e felújításra?

A híd műszaki állapota a burkolatot leszámítva jó, a korlátrésze 4 éve lett felújítva és lefestve, a híd tartószerkezete jó műszaki állapotban van. Ugyanakkor már korábban terveztük a híd felújítását és korszerűsítését, a tervek elkészültek 2008-ban a 11,5 tonna burkolaterősítési program előkészítése során, de közben a 86-os főút új nyomvonalra kerül ezen a szakaszon, így valószínűleg erre már nem lesz szükség. A most szükségessé vált burkolatcsere után a híd megfelelő műszaki állapotba kerül.

 
A munkálatok után nem sokkal már nem sok nyoma maradt a javításnak
A munkálatok után nem sokkal már nem sok nyoma maradt a javításnak
Tánczos Mihály

A burkolat javítása, pótlása, egyengetése naponta történik az esti órákban, amikor csökken a forgalom. A híd tartószerkezeti és egyéb ellenőrzését naponta végezi társaságunk. Ugyanakkor a személygépkocsival közlekedőknek azt javasoljuk, hogy amennyiben lehetséges a tavaszi helyreállítási munkálatokig kerüljék el a hidat, mivel a kamion forgalom egy nap alatt is jelentős mértékű nyomvályút alakít ki. A kamionok részére sajnos nem tudunk megfelelő teherbírású és jelentős útvonal-növekedés nélküli kerülőutat javasolni.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Kapcsolódó cikkeink

Erdőbe repült a Seat, meghalt az asszony Kőszeg közelében

Lesodródott az útról, lerepült a magas töltésről és fák közé csapódott egy Seat Ibiza Horvátzsidány és Kőszeg között. Az autóban utazó 55 éves gyöngyösfalui asszony azonnal életét vesztette. Azon a szakaszon gyakori a pályaelhagyás.

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sokkoló