Hogyan éljünk egészségesen legalább 100 évig?! – Íme a titok!?

Életelixír gyanánt a 64 éves, kínai orvoslást okító professzor, Dr. Eőry Ajándok a minap átmozgatta bennünk a csí-t. Közreadom a tanultakat: a meridián-tornát, amit nemrégiben az MMIK-ban lestem el.

Hangzatos cím:

Hogyan éljünk egészségesen legalább 100 évig

, – ha hozzá a lottó ötöst is garantálná... De a viccet félretéve, szkeptikus énem két órára a fogason hagytam, és (képzavarral élve) nyitott csakrákkal ültem be szombaton délután a Megyei Művelődési Központ előadótermébe, hogy beavatódjam a neves kínai-gyógyász, Dr. Eőry Ajándok tanaiba. Ki gondolta, hogy életelixír gyanánt a 64 éves, professzor a gyakorlatban is megmozgatja majd a csí-m. Mindenesetre aznapra elmúlt a fejfájás, és a kora tavaszi zimankóban elfelejtettem fázni. A többiről a részletekben…

Dr. Eőry Ajándok előadása
Dr. Eőry Ajándok előadása
Mészáros Zsolt

Négy gyerekes apaként végezte el az orvosit

A terembe érve meglepődtem: teltház, már a kezdés előtt tíz perccel. A kínai orvoslás beavatott hazai mestere a pulpituson előtt, előtte pedig kígyózó sor. Míg az előadás el nem kezdődött: ő dedikált, tanácsokat osztott.
A felvezetésből aztán kiderült, a professzor biológusként kezdte pályáját, majd a kínai orvoslás miatt elvégezte az orvosi egyetemet is. Nehéz elhatározás volt – vallotta be - hat év nappali tagozat, ráadásul akkor már négy gyerek mellett. A villamoson is saját felmondott jegyzeteit hallgatta. Aztán háziorvos lett. Egészségét maga is a kínai orvoslásnak köszönheti, ugyanis olyan gyakorlatrendszer birtokába jutott, amellyel az ember saját maga tartja fenn saját egészségét: ez a meridián-torna, amire – ígérte - bennünket is megtanít.

Elöljáróban leszögezte, a 100 év nem utópia, biológiailag egy élőlény élettartamát úgy lehet kiszámítani, hogy fejlődésének hosszát megszorozzuk néggyel. A magunk fejlődését nehéz rekonstruálni, de manapság huszonöt évesen sem nő be az ember feje lágya: így simán összejön a száz év.
Kiemelte: a megelőzés előbbre való, mint a gyógyítás, erre kéne a nagyobb hangsúlyt fektetnünk.

Szakítanunk kell a kemo-terápával

Magyarnak születünk, ez külön hivatást, elhivatottság-tudatot jelent.

Kifejtette, hite szerint a mostani globalizáció okozta válság azért sújtja a magyarokat más nemzeteknél jobban, hogy végre tanuljunk belőle. Mi magyarok a Kelet népe vagyunk, nekünk a saját orvostudományunkat kell felépítenünk, és szakítanunk kell a nyugati piac- és gyógyszergyár orientált, általa csak

kemo-terápának

nevezett, vegyszeres gyógyítással. Mert szervezetünk nem egy vegyi gyár, nekünk saját magunk gyógyító folyamataira kell hagyatkoznunk.

Dr. Eőry Ajándok előadása
Dr. Eőry Ajándok előadása
Mészáros Zsolt

Bevezetés a kínai orvoslás alapjaiba

A több ezer éves kínai orvoslás alapjait a

Sárga császár

, valódi nevén Huang-Ti állította össze. Ennek része a gyógyfüvekkel, masszázzsal, akupresszúrával való gyógyítás – ez az egyik legrégebbi munka, ami írásos formában fennmaradt. Dr. Eőry Ajándok hozzátette: a császárt nem azért nevezték

Sárga császár

-nak mert kínai volt, hanem azért, mert a sárga szín a tudás jele, akit sárga színnel illetnek, az az ősi tudás birtokosa.

Meridian-csatornák

A kínai orvoslás alapfogalma: a meridián. Ennek ábrázolása a kínai kultúrában már ezer éve egy bronzszobron is megjelent. A hagyományos kínai elképzelés szerint a csí, azaz az életenergia a meridiánnak nevezett energiacsatornákban áramlik. Ezek (szám szerint tizenkettő) a bőr és a bőr alatti izmok alatt futnak, ebben áramlik az energiánk. Dr. Eőry Ajándok szerint ha ezt a tudást a nyugati orvoslás végre elfogadná, akkor ez akkora változást hozna az orvostudományban, mint annak idején a klórmeszes kézmosás felismerése. A csí a szervezetben a meridiánokon keresztül jut el az egyik életfontos szervből a másikba. A legmegfelelőbb akupunktúrás (tűvel végzett) és akupresszúrás (nyomással gyakorolt) kezelési pontok ott helyezkednek el, ahol ezek a meridiánok a bőrfelszínhez legközelebb futnak.

A csí a bőr alatt nyargal

A csí energia, tette hozzá, a magyarban (mivel keleti népek vagyunk) a nyelvünkben szógyökérként szerepel. Elég csak ezekre a szavainkra gondolnunk: csí-ra, csí-zió, csi-kó, csi-ga, csi-nos, csi-llám, csí-p, csi-korog vagy csí-nján. A Csí a bőr alatt nyargal. És a csík-i medencéről jutott a professzor eszébe, a csíki hegyek szép energiavonalat képeznek a Kárpát medencén.

A csí nagyon mozgékony tünemény, a csí csíkot hagy a meridiánokban.

Honnan ez az ősi tudást? Ezt senki sem tudja, viszont Kínában állítólag konferencián fejtették ki annak eshetőségét, hogy a kínaiak Belső-Mongóliából, és a hunoktól kapták. Milyen szerencsések vagyunk, tette hozzá, hogy a mi őseink is birtokosai lehettek…

Aki nem vesz tudomást a meridiánokról – emelte ki – az a betegséget csak tünetileg kezeli. A Semmelweis Egyetemen, ahol tanít, a diákjainak is ezt mondja:

Nehogy fehér köpenyes rabszolgáivá váljatok a gyógyszergyáraknak!

A meridiánok létezését biofizikai kísérletekkel is igazolták

Erről kis bejátszásokat is levetített, hogy bizonyítsa, a meridiánok valóban léteznek, erre vonatkozólag Kínában ugyanis bio-fizikai kísérleteket (állítólag egyszerű gumikalapáccsal is ki lehet mutatni) is végeztek. Érdekes például, hogy még az amputált lábban is egy ideig kimutatható az életenergia-áramlás.

Ábrát is láthatunk arról: hogyan is képzeljük el a bőrben futó csatornákat. A meridiánban vékonyabb a szaru-réteg, bent a bőrben több a szabad idegvégződés, több a pigment. A meridiánok élet és halál urai – benne találjuk a betegségek gyökerét. Az energiavonalak mentén haladó csí a kulcsa mindennek, a megbetegedések nem a szervekből, csontokból, izmokból erednek, hanem ennek az életenergiának a megakadásából.

A "3 - 1 - 2" meridián-gyakorlat

A meridián gyakorlatok célja – hallhattuk- , hogy a csít magunkban felcsiholjuk. Az akupresszúra (amit nyomáspont-masszázsnak is hívhatunk), a hasi légzés és a guggolás kombinációjából álló gyakorlatsort Dr. Prof. Zhu Zong Xiang dolgozta ki a hetvenes években. A módszernek Kínában több milliós tábora van. A torna a nyugati orvoslási módszerekkel ellentétben nem időszaki hatással bír, a lényege a meridiánok harmonikus működésén alapszik, és végleges gyógyulást érhetünk el vele.

A 3 - 1 - 2 meridián-gyakorlat

A professzor két hölgy-segítőjével részletes, ábrákkal kiegészített gyakorlati útmutatókkal tanított. Aki nem találta a speciális akupresszúrás pontokat, azoknak segítettek. (Nem ördöngös dolog, ha a videót is segítségül hívja, könnyen megtalálhatja.)

A három pont masszírozása

A feladatsor első állomásaként speciális pontokat kell masszíroznunk. A három pont különlegessége abban áll, hogy velük az egész testre jótékony hatást gyakorolhatunk.

Az első pont a Hegu (a vastagbél vezetéken nyugszik), egy fájdalomcsillapító pont. A vezeték a mutatóujjtól a fejre halad, így masszírozásával a kar és a fej betegségeit lehet kezelni, olyanokat, mint az ízületi panaszok, vállmerevség, torokfájás, pajzsmirigy-gyulladás, fogfájás vagy fejfájás. A pontot úgy találjuk meg, hogy szétnyitjuk a hüvelyk és mutatóujjunkat, és ennek a redőjébe a másik kezünk hüvelykujját beillesztjük úgy, hogy az első ujjperc illeszkedjen a redőbe. Hegyével megnyomjuk azt a pontot, majd átfordítjuk a kezünket, és a pontot masszírozzuk. (Nézzék meg a videón, úgy érthetőbb…)

Dr. Eőry Ajándok előadása
Dr. Eőry Ajándok előadása
Mészáros Zsolt

A második a Neiguan a Szívburok Vezetéken található, nyomogatása a simaizmokat lazítja, értágító hatása van, nyugtató, stresszoldó pont, de asztmásoknak is segít. Úgy találjuk meg, ha a kézfejünket csuklóban visszahajtjuk, és az ellenkező kezünk három nagy ujját (mutató, középső, gyűrűs) beillesztjük a hajlatba, és a hüvelykujjunkkal megkeressük a kéz belső felületének közepén húzódó két ínhüvelyünket, ezek közé benyúlva találjuk meg. A pont állítólag a hányinger megszüntetésére is kiváló.

Zusanli a lábszáron, a Gyomor vezetéken van. Ez a fejről fut le a lábra, ezért nem csak emésztési panaszokat kezelhetünk a pont masszírozásával, hanem olyanokat is, mint a láz, fejfájás, fogfájás, mentális zavarok, asztma, magas vérnyomás, keringési zavarok, ízületi panaszok, szédülés, szívdobogás, urológiai betegségek. A Zusanlit Kínában a

Hosszú élet pontjának

is nevezik, gyakran, ha elfáradnak, ezt masszírozzák. Így találjuk meg a legkönnyebben: a hüvelyk- és mutatóujjunkkal átfogjuk a térdkalácsot, és ahova egy egyenesen kinyújtott középsőujj ér, na ott van.

A második feladat, az „1”-esnek hívott gyakorlat nem más, mint a hasi légzés: 4-5 percen keresztül. Nagyon fontos, hogy eközben a mellkas ne mozogjon, koncentráljunk a köldök alatti területre. A hasi légzés azért fontos – tudtuk meg- mert az összes fő meridián (Vese, Gyomor, Lép, Máj) a hasunkon keresztül húzódik, és a hasi légzéssel energetikailag aktivizálódik. Növeli a máj aktivitását, gyógyítja az álmatlanságot, magas vérnyomást, a máj és az epe betegségeit, gyomorfekélyt, nyugtat, gyógyítja a cukorbetegséget, a gyomorbántalmakat.

A “2″-es számú feladat, az utolsó: teletalpon végzett guggolás és felállás. Nyitott tenyerünket magunk előtt tartva 4-5 percen keresztül, legalább 30 guggolást végezzünk.

Egy kicsi mozgás senkinek sem árt

Az előadás végén egy kisfilm segítségével a professzor még alaposan átmozgatta a társaságot. Nyitott terpeszben ugyan már egymás lábait tapostuk, de legalább átismételtük az eddig hallottakat. A meridián tornát – egy kínai oktatófilmet leutánozva - egy hathatós, egész testre kiterjedő paskolással fejeltük meg. Laza ökölbeszorított kézzel ritmusosan ütögetni kell az adott területet, azonban ennek részletesebb leírására már nem vállalkozom.

Mindenesetre a csí-csiholás élmény, mindenki maga döntse el aztán, mennyire hisz benne, vagy sem, ártani biztos nem árt, ezt megtapasztaltuk:)
Meridián-tornászni eztán, bíztatott a professzor, lehet egyedül is, bátran, kezdjünk el egy egészség-füzetet vezetni, jegyezzük fel benne, melyik nap mennyit gyakoroltunk. Aki azonban inkább közösségben szeretne a

csí

-zni, az Szombathelyen is megteheti: csütörtökön délután öttől mehet az MMIK-ba szakemberrel együtt lehet csí-tornászni…

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Életmód