Boros a jelölt

Boros Imrét, a PHARE-program kormányzati koordinációjáért felelős tárca nélküli minisztert javasolta a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium átmeneti irányítására Torgyán József, az FKGP elnöke Orbán Viktor miniszterelnöknek csütörtök délután. Ezt a kisgazda pártelnök közölte újságírókkal, miután konzultációt folytatott a kormányfővel. A kisgazdapárt elnöke hangsúlyozta: az elterjedt hírekkel ellentétben Bánk Attila frakcióvezető vagy Turi-Kovács Béla környezetvédelmi miniszter később sem lesz az agrártárca vezetője. Torgyán József megjegyezte, hogy a földművelésügyi tárca vezetője mindenképpen a kisgazda frakció tagjai közül kerül ki, de a végleges döntés meghozatala előtt az esetleges jelöltekkel és Orbán Viktor kormányfővel is egyeztetéseket kell folytatnia. Boros Imre PHARE-ügyekért felelős tárca nélküli miniszter elfogadta Orbán Viktor kormányfő felkérését az agrártárca ideiglenes irányítására.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek