Ipkovich György társelnök június 30-ra hívta össze a Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács ülését Zalaegerszegre, a Megyeházára. A Tanács azonban nem volt határozatképes, mert a megjelent 4 fő jelenléte kevés volt ahhoz, hogy az előterjesztéseknek megfelelően pályázatokat véleményezzenek és meglévő támogatási szerződéseket módosítsanak. A fórum várhatóan július 9-ig, rendkívüli ülés keretében újra összeül a zalaegerszegi megyeházán.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!