Életének kilencedik évében elhunyt Tengelits Szilárd, akinek küzdelméről a nyugat.hu korábban részletesen beszámolt Harmadik agyműtétjén van túl a 8 éves perenyei kisfiú 2009. October 15. 13:33 . A kisfiú öt és fél éves volt, amikor rosszul lett az óvodában és újra kellett éleszteni. Ekkor derült ki, hogy rosszindulatú agydaganata van. Sziszit négyszer műtötték Budapesten és Debrecenben, kemoterápián és sugárkezelésen is átesett.
A műtétek után sokáig tünetmentes volt, ami az orvosokat is meglepte. A rendkívül agresszív, jellemzően felnőttkorban jelentkező daganat azonban rendre kiújult és végül győzedelmeskedett a kisfiún. Sziszi hamvasztás utáni búcsúztatása július 24-én, 9.30-kor lesz a perenyei templomban.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!