Szombathelyt is érintheti a csoportos létszámleépítés

460 főt érintő létszámleépítést jelentett be a Rail Cargo Hungaria - adta tudtul a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezte keddi közleménye. A szakszervezet tudomása szerint a munkáltató már tájékoztatta a regionális munkaügyi központokat is a tervezett csoportos létszámleépítésről, de a leépítésben érintett munkakörökre egyelőre csak halványan lehet következtetni – számol be a távirati iroda. A szombathelyi központ 872 munkavállalójából 140-et kellene elbocsátania, ez azonban kivétel nélkül csak szellemi munkakörben dolgozókat érintene. A VDSZSZ tudomása szerint a létszám-leépítési konzultáció október 21-én, a területi konzultációk pedig novemberben kezdődnek: Szombathelyen november 2-án.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek