Az iszapkatasztrófa után adománygyűjtés és önkéntesek toborzása kezdődött a Savaria Egyetemi Központban. A szombathelyi oktatási intézménynek több száz olyan hallgatója van, akik az érintett települések valamelyikén, illetve közvetlen környezetében élnek. Tájékoztatásuk szerint az elmúlt egy hétben annyi adományt ajánlottak fel a vörösiszap-szennyezéstől sújtott települések részére a hallgatók, hogy azokkal megtelt a Hallgatói Önkormányzat egyik irodája. Emellett pedig félszáz hallgató és oktató vár arra, hogy a katasztrófavédelem jelezze, szükség van a munkájukra. Az önkénteseket a tervek szerint buszokkal szállítják a helyszínre; a hallgatóknak prof. dr. Gadányi Károly, a SEK elnöke a mentési munkák napjára felmentést ad az órák látogatása alól.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!