Maradhat az év végéig a veszélyhelyzet Vasban, valamint Veszprém és Győr-Moson-Sopron megyében is. A kormány indítványozza, hogy az Országgyűlés az év végéig hosszabbítsa meg a vörösiszap-katasztrófa miatt Veszprém, Győr-Moson-Sopron és Vas megyében elrendelt veszélyhelyzetet - mondta Bakondi György szombaton Budapesten, a kormányszóvivői tájékoztatón. Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság vezetője, a Mal Zrt.-t felügyelő kormánybiztos közlése szerint a kormány hétfőn terjeszti az Országgyűlés elé az október 6-án kihirdetett veszélyhelyzet meghosszabbításáról szóló indítványt, s a képviselők még aznap döntenek a javaslatról. A törvény szerint a kormány 14 napra hirdethet veszélyhelyzetet, ennek meghosszabbítása az Országgyűlés hatáskörébe tartozik - mondta a katasztrófavédelmi vezető. Az érintett területeken a normál közigazgatás keretében nem lehet elvégezni a feladatokat, továbbra is szükség van a fegyveres szervek, ezen belül a honvédség speciális eszközeinek az alkalmazására, ezért a lakosság védelme érdekében meg kell hosszabbítani a veszélyhelyzet időtartamát - indokolta a javaslatot. A katasztrófa sérültjei közül 43 embert még mindig kórházban ápolnak, egyikük állapota életveszélyes, hat sérült állapota súlyos - mondta Bakondi György.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!