Natúrpark Ízei - Orsolya-napi Vásár Kőszegen

A hétvégén a vasi településen már kilencedik alkalommal rendezik meg a hagyományos kirakodóvásárt. Az Írottkő Natúrparkhoz tartozó 16 település kézművesei kínálják majd termékeiket. A rendezvényen évek óta megjelennek a helyi civil szervezetek is, a rendezvény ideje alatt pedig a város és környéke művészeti együttesei kulturális műsorral szórakoztatják az érdeklődőket. Öt éve a helyi német és horvát kisebbségek étel– és süteménykülönlegességeikkel szerepelnek a rendezvényen – tudtuk meg Pócza Zoltán szervezőtől.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek