A mai napon ünneplik a városi kiváltságlevél kiadásának 766., és Dr. Batthyány-Strattmann László születésének 140. évfordulóját. A délután fél ötkor kezdődő szentmisét követően zászlós-fáklyás felvonulás vezet majd a Szabadság térre, ahol 18 órakor kerül sor a Mária Immaculata szobor és az új tér megáldására és átadására. Az ünnepélyes avatáson többek között műsort ad a Kastélyszínház Társulat, a Béri Balogh Ádám Táncegyüttes, a Városi Fúvószenekar, valamint a Városi Vegyeskar is.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!