Szeptemberben hét szombathelyi iskolában kezdhették az informatikai oktatást felújított, illetve új informatikai tantermekben. Egy uniós pályázatnak köszönhetően az intézmények összesen 34 millió forint értékben kaptak számítógépeket, nyomtatókat, fénymásolókat. Kovács Andrea ügyvezető igazgató elmondta: bár nem kifejezetten informatikai képzésben részt vállaló intézményekről van szó, de ezek fejlesztése is rendkívül fontos, hiszen ma már elengedhetetlen, hogy egy valamit magára adó vállalkozó elboldoguljon a számítógéppel és ki tudja használni az internet adta lehetőségeket.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!