Nyilatkozatok a zámolyi romákról

Magyarország-ellenes, megalapozatlan, valótlan és irányított sajtóhíreknek minősítette a külföldön megjelent nyilatkozatokat a zámolyi romák ügyében Hende Csaba, az Igazságügyi Minisztérium politikai államtitkára pénteken Budapesten tartott sajtótájékoztatóján. Elmondta: a Mozgalom a Fajgyűlölet Ellen és a Népek Barátságáért nevű, a zámolyi romákat támogató strasbourgi szervezet sajtónyilatkozatában azt állította, hogy a magyarországi cigányok bizonyos foglalkozások elől el vannak zárva, ugyanúgy, mint egyes közterületi helyektől. Hende Csaba a hazai cigányság helyzetét és a zámolyi romák kivándorlását értékelve kifejtette: érthető, hogy a menekültstátuszért folyamodó cigányok egy jobb élet reményében valótlanságokat állítottak a francia hatóságoknak, ám az őket támogató, politikai kötődéssel is rendelkező csoportoknak elsősorban a francia sajtóban közzétett, a magyar kormány elleni rágalmait határozottan visszautasítja. Farkas Flórián, az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) elnöke a zámolyi romák ügyével kapcsolatban kifejtette: a francia hatóságok döntését jelzésértékűnek kell tekinteni, továbbá ez figyelmeztetés és egyfajta üzenet is lehet a többi kelet-közép-európai ország számára. Mint mondta: nem szeretné, még annak ellenére sem, hogy a magyarországi cigányság helyzete áldatlannak tekinthető, ha a kormányzat hiszterizált intézkedéseket tenne.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek