Pénteken újraindul a vonatközlekedés

Ismét járnak a vonatok péntektől a vörösiszap áradásban megsérült vasúti pályaszakaszon a Budapest–Székesfehérvár-Szombathely vasútvonalon- áll a vasúttársaság hírlevelében. November 5-től a személyszállító vonatok ismét a közforgalmú menetrend szerint közlekednek, és valamennyi, a menetrendben feltüntetett állomáson és megállóhelyen, így Kolontáron is megállnak. A helyreállított vonalszakaszon ugyan még sebességkorlátozás lesz érvényben, és emiatt néhány perces késések is előfordulhatnak, de az utasoknak már nem kell átszállniuk vonatpótló autóbuszokra. Az ajkai timföldgyár vörösiszap-tározójának október 4-i gátszakadása miatt egy hónapon keresztül szünetelt a vonatközlekedés. Október 20-ig befejeződtek ugyan a súlyosan megrongálódott vasúti pálya helyreállítási munkálatai, de a teljes körű biztonság garantálásáig, vagyis a vasútvonalat védő gát megépítéséig a MÁV nem indította újra a vonatközlekedést.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek