Legyen több foglalkoztatott

A legfrissebb adatok szerint, amíg az osztrákoknál 100-ból 72-en, addig nálunk mindössze 55-en dolgoznak csak. A szombathelyi sajtó előtt is bemutatkozott Rimányiné Somogyi Szilvia, a Nyugat-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ novemberben kinevezett főigazgatója. A találkozón hangsúlyozta, hogy legfontosabb céljának azt tekinti, hogy elérjék, legyen több foglalkoztatott a térségben. Emellett kiemelte, hogy erősíteni kell a régióban működő cégekkel való kapcsolattartást, megismerve az igényeiket, valamint kiemelte, van mit javítani a nyelvoktatásban. Nem csak neki, de a többi regionális vezetőnek is nagy kihívást jelent a munkaügyi központok strukturális átalakulása, a kormányzati szándék ugyanis nem más, mint hogy kormányhivatalokba integrálódjanak a regionális, illetve a megyei központok.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek