Hétfőig lehet jelentkezni a keresztféléves szakokra

Hétfőig lehet jelentkezni a februárban induló, keresztféléves egyetemi és főiskolai szakokra. A diákok több mint 1100-féle képzésből választhatnak. A képzések zöme mesterképzés, amelyekre már azok is jelentkezhetnek, akik csak januárban fejezik be az alapképzést. A Savaria Egyetemi Központ két karán hirdetett keresztféléves képzéseket. A Bölcsészettudományi Karon esztétika, informatikus könyvtáros, magyartanár és történelemtanár, a Művészeti, Nevelés- és Sporttudományi Karon pedig pedagógia és andragógia szakra várják a hallgatókat. Részletek a képzésekről és jelentkezés feltételeiről a SEK honlapján.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek