A szombathelyi Savaria Szimfonikus Zenekar is szerepelni fog abban a filmben, amelyet a BBC megrendelésére készítenek Gustav Holst angol zeneszerző életéről –írja a nol.hu. Az angol művészfilm rendezője, Tony Palmer Szombathelyen, a szimfonikusok koncerttermében forgatott egy húsz perces jelenetet a zenekarral, amelyben a zeneszerző legismertebb művét, a Planétákat adják elő - mondta el a Független Hírügynökségnek Mérei Tamás, a zenekar igazgatója. Tony Palmer százharmincadik filmjét készíti a BBC-nek, művei általában zenei témájúak. A filmet a tervek szerint jövő tavasszal tűzi műsorára a BBC.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!