Szombatig várják a könyvbarátokat az intézmény második emeletén, ahol minden könyvet 50 forintért árulnak. A már hagyományosnak tekinthető vásárokon 50-100 ezer forint körüli összeg gyűlik össze, amit visszaforgatnak, és új könyveket vesznek. Lajos Tiborné igazgatótól megtudtuk, hogy mintegy kétezer kötet selejteztek le, nem csak Kőszegen, a kistérségben lévő 14 település könyvtáraiban. Egyébként évente közel 3 millió forintot fordítanak új könyvek vásárlására, és próbálnak naprakészek lenni, egy-két héten belül náluk is elérhetőek az újonnan megjelent sikerkönyvek.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!