A hétvégén Veres András megyéspüspök adta át az Egyházmegyei Karitász rendezvényén, a szombathelyi Jézus Szíve templomban azokat az elismeréseket, amit az áldozatos munkájukért kaptak az önkéntes munkában résztvevők. Kiemelkedő karitász munkáért 75 önkéntes, és 10 cégvezetőt ismertek el. Emellett megköszönték a helyi média segítségét is, akik hozzájárultak ahhoz, hogy felhívják az itt élő emberek figyelmét az ország más területén élők nehézségéire, a természeti katasztrófák áldozatainak segítésére. A vasi megyeszékhelyen a Nyugat Rádió szerkesztőségének munkatársait is kitüntették a Szent Erzsébet díjjal.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!