Három verseny is kapcsolódnak a Fő téri adventhez

Az egyik versenyt az árusoknak írták ki a szervezők. A megmérettetésen a vásározó pavilonok arculatát minősíti a szakmai zsűri öt szempont alapján. Az iskolásokat is megdolgoztatják a szervezők: iskolai csapatok adventi, karácsonyi időszakhoz kötődő képeket készíthetnek egy vászonra. A legjobban teljesítő csapatok pénzjutalmat nyerhetnek. A legügyesebb angyalkákat is várják a szervezők. Feladatuk egy két-két és fél méteres fenyőfa feldíszítése lesz, ebben a versenyszámban is pénzjutalomra számíthatnak a legkreatívabb karácsonyfa díszítők – mondta el rádiónknak Hutflesz Mihály a Régiófókusz Nonprofit Kft-t ügyvezető igazgatója.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek