Gyorsul a közlekedés Vas megyében

December közepétől Szeleste község mentesül az átmenő forgalom alól, ekkor átadják a 86-os számú főút napokban elkészült, községet elkerülő új szakaszát. A fejlesztés nyomán gyorsabbá és biztonságosabbá válik a térség közúti közlekedése. Az óránként 110 kilométeres sebességre tervezett, kétszer két forgalmi sávos útszakaszt közel 4 km-en új nyomvonalon építették meg, a Vátot elkerülő úton pedig a kétszer egy sávot a 88. számú főút csomópontjától kétszer két sávosra egészítették ki melléépítéssel, 1,5 kilométeren. A beruházást az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával a Közlekedés Operatív Program részeként valósították meg. A támogatás összege csaknem bruttó 3,7 milliárd forintot tett ki, ebből 15 százalék volt az operatív programon belüli hazai forrás, 85 százalék pedig az ERFA-ból származott.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek