Nőtt a vasi szálláshelyek látogatottsága

2010. január-októberben valamelyest bővült a kereskedelmi szálláshelyek forgalma az előző évivel összevetve. A 6 millió 369 ezer vendég 1,0%-kal, az eltöltött 16 millió 861 ezer éjszaka 0,3%-kal haladta meg az előző év azonos időszakit. A növekedést a Nyugat-Dunántúlon és Közép- Magyarországon regisztrált bővülés eredményezte, mely ellensúlyozta a többi régióban - legerősebben a Dél-Dunántúlon - bekövetkezett csökkenést. A régióba érkezett vendégek közel négytizede Zalában foglalt szállást, egyharmaduk Győr-Moson-Sopron, háromtizedük pedig Vas megyébe látogatott el. Mind a vendégek, mind pedig az általuk eltöltött éjszakák száma az elmúlt évhez képest jelentősen nőtt az utóbbi két megyében, miközben Zalában lényegében változatlan maradt.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek