A régió vállalkozásai által forgalmazott jó minőségű termékek és szolgáltatások támogatása, a gazdasági élet élénkítése a célja annak az együttműködési megállapodásnak, amelyet Győrben írtak alá - áll a Vas Megyei Iparkamara honlapján. Az aláírók rendszeresen tájékoztatják majd egymást az ellenőrzésekről, a jogszabályi változásokról, és közösen küzdenek a szürke és feketegazdaság ellen. A térség öt kereskedelmi és iparkamarája kötött megállapodást a fogyasztóvédelem regionális felügyelőségével. A hatóság és az érdekképviselet között már eddig is jó volt a kapcsolat, ezt erősítették meg most a szerződéssel. A dokumentum egyik fő pontja egymás rendszeres és kölcsönös tájékoztatása, a másik fontos célja az, hogy közösen küzdjenek a gazdaság kifehérítéséért. Tehát az együttműködésből hosszú távon leginkább a fogyasztók profitálnak. A szervezetek ugyanis azt remélik, hogy a közös munka eredményeként kevesebb lesz a szabálytalanság.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!