Januárban dönthetnek arról, fizetős lesz-e a parkolás Szentgotthárdon - írja a gotthardtv.hu. A téma a decemberi testületi ülés napirendjén szerepelt, és már az azt megelőző bizottsági üléseken is heves vitát váltott ki a képviselők között. A döntést végül elnapolták, majd a januári rendkívüli ülésen tanácskoznak ismét erről a városatyák. A parkolódíjak eltörlése évi 3- 4 millióval kevesebb nyereséget hozna, emellett a szakemberek szerint zsúfoltságot is okozna. Az autósoknak az újév kezdetén egyébként nem kell új bérletet vásárolniuk, mert a 2010-es parkolóbérletek 2011. január 31-éig még érvényesek.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!