1964-ig csak kevesen gondolták, hogy a westernfilmek "klasszikus fogásait" Olaszországban készítik majd. Ekkor mutatták be az európai mozikban Sergio Leone remekművét, az Egy marék dollárért című alkotást. És láthatták – igaz, csak három évvel később, 1967-ben, Amerikában is. Ez volt az első western, amit nem itt készítettek, ezért tartottak is a bemutatótól és a bukástól – olyannyira, hogy megváltoztatták az eredeti neveket a stáblistán!
A film azonban szó szerint műfajteremtővé vált, ami nem kis dolog a filmgyártás történetében. Később folytatásai is készültek, a kisebb sikert aratott Pár dollárral többért, valamint az ugyancsak a filmklasszikusok közé emelkedett A jó, a Rossz és a Csúf. Filmtörténészek „Dollár-trilógia”-ként emlegetik a három alkotást.
Azt is illik megemlíteni, hogy az Egy maréknyi dollárért alapja egy japán film, nevezetesen Akira Kuroszava: A testőr című műve, amely ugyancsak a filmtörténet klasszikusai közé tartozik. Amerikai alapanyag, japán recept, olasz konyha. Igazán lenyűgöző nemzetköziség, nem? Talán még annyit tehetünk hozzá, hogy a filmet Spanyolországban forgatták, ezzel már majdnem teljes a kép.
Sergio Leone vallomása szerint az amerikai western-filmek (1910-1950) nagyon didaktikusak voltak, és szükségét érezte a műfaj megújításának. A főszerepet végül az akkor még csaknem ismeretlen Clint Eastwood kapta, pedig olyanoknak is felajánlották, mint Charles Bronson vagy Henry Fonda.
És még egy név, amely szorosan hozzátartozik a filmhez és annak sikeréhez: Ennio Morricone. Ez volt a világhírű zeneszerző első közös munkája Sergio Leonéval. Morricone több, mint félezer filmhez írt zenét, de ezek közül a leghíresebbek éppen western-film zenéi lettek. Gondoljunk csak az ugyancsak Sergio Leonéval közös Volt egyszer egy vadnyugat (1968) című film muzsikájára, annak harmónika-játékára, amely sokak szerint a műfaj utolérhetetlen klasszikusa marad az idők végezetéig…
Az Egy maréknyi dollárért c. filmet a Mokép mutatta be Magyarországon, kissé megkésve, 1982-ben, feliratozva. Magyar szinkronnal az 1990-es évek közepe óta látható.
És hogy teljes legyen az évfordulós megemlékezés: Sergio Leone idén 85 éves lenne, de már negyed százada halott. Azt azonban túlzás nélkül elmondhatjuk: az általa tökélyre emelt spagettiwestern alighanem örökéletű marad.
