A Fővárosi Bíróság elutasította Lányi Zsolt kérelmét, miszerint a Független Kisgazdapárt Reform Polgári Platform budapesti országos nagygyűlésén született döntésnek megfelelően őt jegyezzék be a Független Kisgazda-, Földmunkás- és Polgári Párt elnökévé - tájékoztatta a Fővárosi Bíróság csütörtökön közleményben a sajtót. Lányi Zsolt közölte: megfellebbezik a döntést. A bíróság a végzést azzal indokolta, hogy a pártalkotmány szerint a párt elnöke által összehívott nagyválasztmánynak van hatásköre a pártelnök leváltására és új elnök megválasztására. A budapesti rendezvény a jelenleg érvényes és hatályos pártalkotmány szerint nem tekinthető olyan gyűlésnek, amely érvényes határozattal új elnököt választhatott volna. A végzés ellen 15 napon belül lehet fellebbezni. - Lányi Zsolt fellebbezést nyújt be a Fővárosi Bíróság csütörtöki döntése ellen, amely szerint nem jegyzik be őt az FKGP elnökeként. Erről a kisgazda politikus a bírósági határozat ismertetését követően nyilatkozott a sajtónak. Lányi Zsolt - akit múlt szombaton, Budapesten az FKGP elnökévé választottak - a bíróság indoklásával kapcsolatban, miszerint nem ők lettek volna jogosultak összehívni a nagygyűlést és a nagyválasztmányt, azt mondta: a bíróság nem ismerte el a gyűlés menet közbeni átalakulását, pedig az elmúlt évek alatt ezt Torgyán József is többször megtette. - Túl szép lett volna, ha minden egy napon sikerül, vagyis, hogy Torgyán Józsefet kizárják a frakcióból, engem pedig bejegyeznek pártelnöknek. Ilyen csak az Óz, a csodák csodájában van - fogalmazott Lányi Zsolt. Hozzáfűzte: továbbra is ő a párt elnöke, mert mögötte áll a tagság nagy része, és ez lényegesebb mindenféle bírósági döntésnél.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!