Lányi-Dávid találkozó

A későbbi együttműködés lehetősége is szóba került Dávid Ibolya MDF-elnök és Lányi Zsolt reformkisgazda vezető csütörtöki megbeszélésén. Lányi Zsolt elmondta: egy hamarosan megalakuló új párt elnökeként tett tisztelgő látogatást Dávid Ibolyánál. - Megállapítottuk, hogy együtt kell működnünk, de ennek konkrét formájára ősszel térünk vissza, amikorra már lehet tudni, hogy melyik pártnak, milyenek a kondíciói - fogalmazott a politikus. A független honatya úgy véli: a reformkisgazdáknak meg kell alakítaniuk pártjukat és parlamenti frakciójukat mielőtt konkrét együttműködésről tárgyalnának más pártokkal. Lányi Zsolt benyomása szerint Dávid Ibolya nyitott a leendő párt felé, és úgy gondolja, hogy a koalícióban helye van ennek az új politikai szervezetnek. Beszámolt arról, hogy a megbeszélésen jelen volt Boross Péter korábbi miniszterelnök, aki részt vett a reformkisgazdák májusi budapesti nagygyűlésén is.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek