Teljesen bizonytalan a nyár óta zárva tartó kőszegi uszoda sorsa. Az üzemeltető tavaly 18 millió forintot bukott az uszodán. Először márciusban röppent fel a hír, hogy bezár a kőszegi uszoda. Akkor egy rögtönzött uszodafórumon mondta el Nagy Gábor, a Dr. Nagy László gyógypedagógiai intézmény igazgatója: tavaly 18 millió forintos hiánnyal zárt az uszoda A megyétől átvenné a város az uszodát erről elvi döntés született Kőszegen, de nem szeretnének egy csődhalmazt a nyakukba venni. Szeretnénk, ha a megye végezné el az energiapazarlás felszámolását célzó beruházást - mondta Huber László polgármester. Most felújítási munkák zajlanak az intézményben. Ebben a tanévben még nem volt úszásórájuk a kőszegi diákoknak. Várhatóan két hét múlva kinyit majd az uszoda. - számolt be a megyei napilap.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!