Mesterházy: a kormány már a középosztály kifosztásához is hozzáfogott

Miután a létminimum alatt élőkről már lemondott, a kormány most a középosztály kifosztásához is hozzáfogott - jelentette ki az MSZP elnök-frakcióvezetője csütörtöki sajtótájékoztatóján, Kecskeméten. Mesterházy Attila szerint a kabinet intézkedései szöges ellentétben állnak a Fidesz választási ígéreteivel, amelyek arról szóltak, hogy létezik egy fájdalommentes válságkezelési út. A mostani az adóemelések és a brutális megszorítások kormánya, a jövő évi büdzsé pedig az elszegényedés és leszakadás költségvetése lesz - hangzott el. Mesterházy szerint az ország jelenlegi állapotát 20 százalékban az európai pénzügyi krízis, és 80 százalékban Orbán és Matolcsy alkalmatlansága okozta. Hozzátette: a Fidesz gazdaságpolitikája "perverz módon" a rászorulók helyett a gazdagabbakat segíti.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek