A Vasfüggöny kerékpárút magyarországi nyomvonala kijelölésre vár

Mielőbb ki kellene jelölni a Vasfüggöny kerékpárút magyarországi szakaszának nyomvonalát, hogy a projekt kiemelt támogatáshoz juthasson - mondta Tama István, a Magyar Turizmus Zrt. nyugat-dunántúli marketing igazgatóságának vezetője az MTI érdeklődésére pénteken. A kormány kiemelt állami fejlesztéssé minősítette, a 6800 kilométer hosszúságú és az egykori vasfüggöny mentén haladó, több országot is érintő kerékpárút magyarországi szakaszának kiépítését, így felgyorsulhat a projekt. A döntést Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője jelentette be november 2-án. Tama István rámutatott: a nyugati határszélen húzódó kerékpárútnak egyelőre még a nyomvonala sincs egészen kijelölve, és a 2007-2013 közötti uniós fejlesztési ciklusban sem szerepel a kiemelt célok között a terület.

A húsz évvel ezelőtt lebontott vasfüggöny csaknem negyven évig osztotta meg Európát a Barents-tengertől a Boszporuszig. A tervek szerint ennek megfelelően alakítanák ki a túraútvonalat, amelynek természeti, történelmi és kulturális értékei jelenthetnek vonzerőt a kerékpárosoknak, illetve a gyalog túrázóknak.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek